Nézz rám! Mesélj, mit látsz? Hosszú sötét barna haj, vigyázz ne gondold feketének, mert hidd el, hogy nem az. Ehhez társul még egy tengerkék szempár, hogy teljes legyen az összhatás. Vékony testalkatom, már-már a gizda kategóriát súrolja, de ez csakis a csontozatomnak köszönhető. Változatos öltözködés, hajviselet jellemez. Szeretem a díszeket, mint például a nyaklánc vagy a karkötő, de csak akkor hordom ha szükséges. Tehát nyugodtan mondhatom, hogy jobban szeretem nézni, mint viselni.
A külsőm igenis megtévesztő. Nem vagyok törékeny, sőt még érzékenynek se gondolóm magam. Persze az előbbi azért a körülménytől is függ. Rendkívül komoly vagyok, amit a neveltetésemnek köszönhetek, ez persze néhol előny, néhol hátrány.  Ezzel együtt jár valamely szinten, hogy zárkózott típus vagyok. Sajnos szerintem a legnagyobb jellemhibám viszont a rendkívül nagy bizalmatlanságom. Nem csak az idegenekkel, de olykor még a családtagjaimmal szemben is. Kegyetlennek nem vagyok kegyetlen, maximum azzal, aki megérdemli.

*Ujjamat végig húzom lassan, és óvatosan a réginek aligha mondható könyvek tetején, majd egy apró és finom mozdulattal kiválasztom a számomra tökéletesnek tűnő művet. A kicsi szemmel, alig ha látható porszemecskék, amik akkor szabadulnak, ki mikor kiveszem az olvasni valót, aggodalommal töltenek el.  Megborzolom hajam és egy halk sóhajtással fejezem ki nem tetszésemet. Kezemmel kecsesen egy asztalkára helyezem az irományt, majd lassú és nőies léptekkel kisuhanok a könyvtár ajtaján. A nagyterem felé veszem az irányt, ahol még most is folynak az esti bál előkészületei. Apám, már több mint egy hónapja belevetemedve a munkáját végzi, hogy felejtsen. Nem szeretné kimutatni gyengeségét, de azzal, hogy anyám elhagyta most szégyent és haragot érez, és talán elvétve egy kis hiányt is. Túl nagy ember ő ahhoz, hogy egy nő csak úgy faképnél hagyja, legalábbis ezt közvetíti a külvilág felé. De a pletykák, amik arról a titokzatos kalózról szólnak, nem hagyják őt nyugodni. Mire vágyik most a legjobban? Nem tudnám megmondani, talán a kiontott vér, vagy anyám sírja feletti öröm kacaj… Még az isten sem tudhatja, mi jár most jó apám fejében. A lépcsőhöz érve egyre biztosabb vagyok dolgomban és egy kellemes, de mégis hangos hang kieresztésével közlöm a szolgálókkal akaratom. *
- Julia, Abigail! Takarítások ki a könyvtárat! - * Persze, azonnal kapom is rá a választ, ami igen csak ínyemre való. „Azonnal kisasszony!” Hangzik a mondat egyszerre ajkaik közül. Vajon félnek tőlem? Nem szoktam illyes fajta ostobaságok kigondolásával tölteni szabadnak tűnő perceim, de most még is megszólalt bennem egy tompa nesz. Ismét sóhajtok. *
- Ráér… - * Nyilatkozok az eddigi hozzászólásaimtól eltérően. Még mielőtt bármit is tudnának reagálni, egy gyors mozdulattal hátat fordítok, majd elindulok és bekanyarodok a folyosóra. Kedvelem a keleti szárny átjáróit, talán a sötét bordó falak miatt. Megállok egy gyermekkori, igencsak különleges festményem előtt. S, hogy miért különleges? Tán mert visszagondolva akkoriban igencsak törékeny voltam. Ahogy kezdtem idősödni, egyre komolyabbá is váltam. Az okát magam sem tudom, hiszen egy teljesen normális, és gazdag család elsőszülöttjeként jöttem a világra 19 éve. Ismét egy fölösleges gondolatmenet… Gyors léptekkel hagyom el a folyosót, és lépek be szobám ajtaján. *
(Született: London, 1720. június 18)