[You must be registered and logged in to see this image.]-Elég.-mondom határozott hangon, miközben a kormányosmester mellől indulva, lesétálok a lépcsőn és a két matróz közé állok, akiket a fedélzetmesterem tart kordában. -Tulajdonképpen az a bajotok, hogy nem láttok túl az orrotokon?-vonom fel szemöldököm, mellkasom előtt összekulcsolt kezekkel.-Tudjátok van úgy, hogy a matrózoknak igazuk van, de... Tekintsünk el az általánosítástól, ez most nincs így. Én vagyok a kapitány, és ti választottatok meg. Ha valakinek ellenvetése van, akkor had halljam.-fordulok körbe, de a hajón eluralkodó csendet csakis a lobogókba kapó szél suhogása töri meg.
-A kapitánynak igaza van. Mi szavaztuk meg a posztra. Mi, nem más. Nem szenvedünk semmiben sem hiányt, hát nincs okunk panaszra.-fordul körbe kormányosmesterem erre éljenzés tör ki, mire elmosolyodom és biccentek a kormányos felé, majd intek a fedélzetmesternek, hogy kövessen a kabinomba.
A hajón élek, amióta az eszemet tudom. Az atyám lánya vagyok, egy kalóz lánya, akinek nincs mása. Legalábbis a többség ezt hiszi. A titkom viszont az enyém, nem másé. Az anyám egy szirén volt, akit még a saját anyja kényszerített a földi létre. Az óceánok és tengerek hívogatásának viszont ő sem tudott ellenállni. Az atyám leginkább az, aki segítette anyám, a hajó úrnőjévé tette, s kislány koromtól kezdve úgy nevelt, mintha a lánya lennék. Egy kuruzslónak köszönhetően az én történetem jól alakult. Valamiféle egyezséget kötött a természettel, hogy a tenger csupán vonzalom legyen nekem, semmi több. Nem vagyok többé szirén. Egyszer úsztam a tenger habjai között, soha többet. Nem is emlékszem erre szinte, de őszintén nem tudom, hogy sajnáljam e ezt.
-Ugye tudod, hogy a támogatóid a nem túl biztató hetek nyomán fogyni kezdtek?-érdeklődik a fedélzetmesterem, hangja mégis olyannak tűnik számomra, mintha egészen máshol járna.
-Tisztában vagyok vele. De ha minden hajónak erőszakkal vesszük el az áruját, akkor előbb vagy utóbb, a nyakunkban fog lihegni a KIT és a bitón állva már nem hiszem, hogy a halálon kívül a nevem szentírásba foglalása nem kerül majd napirendre. Jobb hát a dolgok elejébe menni, nem igaz?-vonom fel szemöldököm, míg szoknyám feljebb tűrve ülök az asztalom mögé, s töltök két pohárba némi rumot.
A hajó kapitánya vagyok, közel tíz éve. Alig múltam húsz, mikor atyám meghalt. Anyám előtte ment el, annak már legalább huszonkét esztendeje. A sorunk nem ment rosszul, s bár a legénységem néhány tagja néha más véleményen volt, mint a többi, lázadásnak helye nem volt. Kiskoromban megtanultam a matrózok dolgát, míg anyám a konyhai feladatok ellátására próbált nevelni. Az ő sikerei atyám sikereit alulmúlták, jobban érdekelt, hogy hogy kössek csomót, vagy töltsek meg egy ágyút, mint az, hogy mennyi rumot tegyek a matrózok elé. Matrózból lettem fedélzetmester atyám oldalán, de a kormányosmesterséget sosem bízták rám. Halála után a legénység kérdés nélkül választott meg, de az életem nem ment túl könnyen, hisz jó néhány derék emberem vesztettem el a tengeren. Miből élek hát meg? Tolvaj vagyok, aki jó summát keres azzal, hogy más áruját eladja, s jó néhány üzletet lebonyolít más kalózokkal is akár. A szárazföldön jómagam egy bordély tulajdonosa vagyok, vagyis részben tulajdonosa. A befektetéseimről a legénységem is tud, és előnyeit élvezve kedvezményekben részesülnek e helyeken. A Bahama-szigetek fővárosául szolgáló Nassau szívemnek kedves hely, így a bordélyom tökéletes működésében nem kételkedhetem, hisz errefelé még vannak, akik megbízhatóak némi plusz juttatás fejében. De ez a világ már csak ilyen. Ha életben akarsz maradni, elsődleges hozzávaló a pénz, a hatalom, a befolyás és persze kalózok között a hírnév.
-Talán adtam rá okot, hogy kételkedj bennem? Esetleg más problémád van?-érdeklődöm a kormányosmesteremtől, kinek állkapcsa, eleve markáns és jellegzetes vonásai után, szinte úgy szorulnak össze, hogy a rágóizom alatt lapuló csont, majd átnyomja arcbőrét. Arcomra féloldalas, kissé gonosz hatású mosol ül. Tudja mire gondoltam, ahogy ő is tudja, hogy tudom, mégis ledermedve áll, akár egy csontváz.
-Az élvezeteket nem tervezem megvonni senkitől.-harapok ajkaimba, mellé lépve, és leheletén már érzem a rum jellegzetes illatát. -Vagy attól félsz, hogy hiányt fogsz ilyesmiben szenvedni, ha kikötünk?-érdeklődöm, kivéve kezéből a poharat, mellkasán végigsimítok ujjaimmal, és érzem a póló alá rejtett izmok remegését, érintésem nyomán.
[You must be registered and logged in to see this image.]
A reggeli napfény úgy kúszik be a kabinom ablakán, hogy hunyorgásra adhasson okot, s az éjszaka nyomán kócossá lett hajamba túrva lassan felülök az ágyban, a takaró, vagyis inkább lepedő ölelésével. Körbepillantok, de  kabin már üres, a legénység dübögése pedig jól hallatszik az ajtóm előtt. Tehát már szeljük a habokat. Egy fém tálcán, mely egyik portyánk alkalmával lett a tulajdonom, friss sültet kínál, és egy kupa vöröset, de attól, hogy ránézek az étvágyam is elmegy. Felveszem a földre dobott ingem, majd az övvel rögzítem a szoknyám, hogy a fedélzeti szélben nehogy többet mutasson meg belőlem a kelleténél. Hajam kontyba fogom, majd a kalapom a fejemre teszem, és kitárom az ajtót.
-A szakács vagy megmérgezni akar, vagy sikerrel jár, és ő marad egyedül a hajón.-dünnyögöm a fedélzetmesteremnek, akinek biccentve jelzek, hogy kövessen. -Ki kell, hogy surranj, de remélem óvatos vagy. A legénység elégedetlenségét nem áll módomban tetézni holmi kalandokkal.-szólalok meg suttogva, majd kihúzom magam, és a kormányosmester mellé érve kérdés nélkül is választ kapok.
-A szélirány nekünk kedvez. Ha így haladunk, estére már az otthoni bordély lányai fognak minket szórakoztatni.-tudtam, vagyis reméltem, hogy hasonló hírekkel szolgál, és egy mosolyt elengedve nézek végig a kimerült legénységen, akik még mindig dolgosan rögzítik a vitorlákat és alkalmazkodnak a folyton szeszélyes tengerhez.
Hallom, amint valaki káromkodva tér ki a konyhául szolgáló kabinból, és a hajó fedélzetére érve a korláton kihajolva elhányja magát. Elfintorodom, majd mikor szentségelni kezd, jelentőségteljesen a fedélzetmesteremre nézek, aki hasonló hangsúllyal kéri, vagyis inkább megköveteli a legénység teljes figyelmét.
-Ahogy kikötünk, és az árú átesik a vámon, a legénység minden tagja kap két nap pihenőt. Ugyanakkor elvárom, hogy a második nap napnyugtájakor mindenki a hajón legyen. Aki lemarad, nem részesül a következő portyánk zsákmányából. És ha minden jól megy, keresünk egy másik szakácsot is, aki ért a főzéshez, és megkímél az ehhez hasonló reggeli látványtól.-fintorodom el ismét, mire a legénység pedig nevetésben tör ki, majd szó nélkül folytatja a munkáját.
-Tehát csak kaland lennék?-hallom magam mellől a kérdést, de az, mintha suttogásnál jóval hangosabb lenne, s a körülöttünk lévők egyszerre pillantanak ránk. A fülemig vörösödök el, és bár hasonló nem szokásom, egy pillanatra úgy érzem, a hajó süllyedni kezd én pedig nem tudok róla menekülni.-talán a kapitány nem tudja, hogy mi az a kaland?-a kérdés még hangosabb, mint az előző, mire összevonom szemöldököm és gyilkos pillantással nézek rá.
-A kabinomba. Most.-mondom szinte sziszegve, amikor mindenki elkezd foglalkozni a munkájával és senki sem figyel ránk, legalábbis nem olyan feltűnően,mint eddig.